Bejrút a Közel-Kelet egykori bulifővárosa

A libanoni emberek arról híresek, hogy imádnak szórakozni és élvezni az életet. A nemzetközi média egyenesen a Közel-Kelet buli fővárosának vagy akár az arab világ bűnvárosának titulálta. A 15 évig tartó polgárháború (1975-1990) borzalmaira a háború által traumatizált társadalom szokatlanul reagált. Az emberek kétségbeesetten próbálták kitörölni emlékeikből a múltat, helyreállítani önbecsülésüket és bepótolni az elveszett időt. Azt várnánk, hogy akik nyomorúságban és állandó életveszélyben éltek, fokozott óvatossággal próbálják újjáépíteni az életüket, és tartózkodnak a túlzó élvezetektől. Libanonban ez más volt. Az emberek fejest ugrottak az élvezetekbe, és úgy éltek a mának, mintha nem lenne holnap. Libanon ismét a Közel-Kelet legkedveltebb szórakozóhelye lett.

A dolgok azonban most drasztikusan megváltoztak, mivel az ország a világ egyik legnagyobb válságát éli meg, ahol az élet szinte mindenki számára napi küzdelemmé vált. A szórakozás, már aki olykor mg megengedheti, továbbra is orvosság minden szenvedésre.

Bejrút a háború előtt

A bejrútiak élvezetek iránti vonzalma nem újdonság. Az utazók az 1830-as évek végén és az 1840-es évek elején már „Kelet Párizsának” nevezték. Az 1960-as évek elejére csaknem negyven nemzetközi légitársaság indított napi járatokat Bejrútba, a Közel-Kelet pénzügyi központjába és számos multinacionális cég helyezte át székhelyét a vonzó mediterrán városba.

Bejrútban már az 1880-as években is léteztek bordélyházak. Amikor az új törvény 1998-ban betiltotta a bordélyházakat, ezek az üzletek hivatalos nevüket “szuper éjszakai klubokra (super night clubs)” változtatták, hogy ne veszítsék el a szexturizmusbol származó profitot.

Bejrút a világ filmes fővárosa lett. Az 1940-es évek közepén egyetlen városban sem volt annyi mozi, mint Bejrútban. Először a nőket külön filmszínházakba engedték, később pedig heti három-négy alkalommal csak nőknek szóló vetítéseket vezettek be. Ekkor vált Bejrút a Közel-Kelet „kozmopolita játszóterévé”.

Bejrút egyúttal egy bevásárlóközpont is volt, ahol autót, lakást vásároltak, megnézhették mi az új divat, vagy befeküdtek egy arcplasztikára. Az emberek az újdonság és kényeztetés miatt jöttek Bejrútba.

Aztán jött a háború.

Libanon mindig is olyan hely volt, ahol a különböző etnikai kisebbségek (keresztények, szunnita és síita muszlimok, valamint drúzok) keveredtek. Ez Libanon identitásának szerves része. A háború azonban egymás ellen fordította az etnikai csoportokat, és Bejrút kettészakadt egy muszlim Nyugatra és egy keresztény Keletre. Aki a „határt” átlépte, az életét kockáztatta. A korábbi barátok, szomszédok halálos ellenségekké váltak,  és az élet Bejrútban a legrosszabb rémálommá vált. A háború 15 év után úgy ért véget, hogy nem hirdettek győztest, és hogy ezzel kapcsolatban nemzeti álláspontot fogalmaztak volna meg.

A háború utáni időszak igazságszolgáltatás és megtorlás nélkül maradt. Így a háborús bűnösök soha nem kaptak büntetést, és legtöbbjük a mai napig jelentős állami pozíciókat tölt be.

Bejrút a háború után

Az országot 15 évig (1975-1990) pusztító kegyetlen időszak maradandó nyomot hagyott Bejrút megjelenésén és az emberek életén. A háború utáni újjáépítések a háborús emlékek eltörlését célozták és a romokat modern, stílusos épületek váltották fel. Bejrút a gazdagokat és a hedonistákat akarta magához csábítani. A kétségbeesett erőfeszítések ellenére a háború jelei még mindig láthatóak. A fényűző lakóépületek, márkás üzletek és szállodák mellett a golyónyomokat viselő épületek háborús emlékművekként tornyosulnak. Az ikonikus Holiday Inn Hotel egykor a kozmopolita bejrúti társasági élet szimbóluma volt. Alighogy megnyílt a szálloda, a háború máris kitört, és a szállodába mesterlövészek fészkelték be magukat. A lövöldözéstől megfeketedett épület teljes kontrasztban áll a tekintélyes Phoenicia Hotelével.

A libanoniak súlyos mentális zavarokkal jöttek ki a háborúból. Úgy döntöttek, jobb nem beszélni róla gyermekeiknek, az ő érdekükben. Ez a látszólag helyes és érthető reakció azonban azt is jelentette, hogy sokak számára ez egy feldolgozatlan trauma maradt.

A libanoni emberek úgy döntöttek, hogy „kitombolják magukból a fájdalmukat”. Így nyerte vissza Libanon egykori hírnevét a Közel-Kelet parti fővárosaként.

A dohányzás tömegessé vált, egynesen a szabad, divatos és belevaló életstílus jelképe lett. Ez alól a politikusok, közéleti személyiségek sem kivételek. Gyakran nem tudják befejezni az interjút anélkül, hogy rágyújtanának. A férfiak 60%-a és a nők 40%-a dohányzik. A dohányzó nők aránya feltűnő Libanonban, ahol jelenleg a világon a harmadik legmagasabb a dohányosok aránya.

A cigarettareklámok jóval azután terjedtek el az óriásplakátokon, hogy más országokban már betiltották. De Libanonban a legtöbb kísérlet egy országos dohányzás elleni kampányra sikertelen volt. Még az 1995-ben elfogadott törvényeket, amelyek tiltják a dohányzást a kórházakban, gyógyszertárakban, színházakban, tömegközlekedési terminálokon, egészségközpontokban, iskolákban, egyetemeken, liftekben stb. is figyelmen kívül hagyják és nem büntetik. A dohányreklámot csak 2012-ben tiltották be a televízióban, a rádióban, a nyomtatott sajtóban és az árusítóhelyeken.

A divatosság és a tökéletes megjelenés rendkívül fontossá vált. Így lett aztán Libanon a plasztikai sebészet központja is. Bejrútban sétálva rögtön észrevenni, hogy a libanoni nők körében milyen gyakoriak az orr- és egyéb plasztikai beavatkozások.

A divatos autó is hozzátartozik az imázshoz. 2003-ban a BMW luxusautók limitált szériáját kifejezetten a libanoni piacra tervezték. Az ügynökök nem tudtak megbirkózni a növekvő igényekkel, és még a 80 000 dolláros ár sem tartotta távol a luxuskedvelő libanoni vásárlókat.

A libanoni embereknek kifinomult ízlésük van. Nem csoda, hogy gyorsan a „haute couture” (exkluzív divatcikkek) fővárosává vált. Néhány kiváló tervező (Reem Acra, Elie Saab) divatházat nyitott New Yorkban, Párizsban vagy Milánóban, és hírességek viselték dizájnjukat.

Az emberek egy halom pénzt költöttek esküvőkre, jóval többet mint amennyit megengedhettek volna. Inkább vesznek fel hitelt egy puccos esküvő finanszírozására, mint hogy szégyelljék magukat, mert nem költenek eleget.

A súlyos gazdasági válság miatt a híres bejrúti éjszakai élet is a múlté

A világjárvány, a korrupció és tartósan elhibázott pénzgazdálkodás okozta pénzügyi válság “bukott állammá” tette az országot. A libanoni font az elmúlt két évben több mint 90%-ot veszített értékéből, az alapvető termékek és szolgáltatások árai pedig az egekbe szöktek. A gyorsan leértékelődött helyi valuta miatt az átlagos havi fizetés mindössze 70-100 dollárt ér. A problémák súlyossága akkor válik nyilvánvalóvá, amikor naplemente után Bejrút utcáit sötétség borítja. Az állam ugyanis csak napi 3-4 órában tud áramot biztosítani, kényszerítve az embereket hogy drágán vásároljanak privátgenerátorokat.

Nem csoda, hogy Bejrút híres bárjai és éjszakai klubjai félig üresek és a képzett fiatal libanoniak tömegesen vándorolnak ki. Egyes bárok azonban még mindig tele vannak külföldiekkel, akiknek most erős valutával a kezükben rendkívül olcsó minden, és olyan helyiekkel, akik látszólag élvezik az életet. De az igazság az, hogy ez a látszatöröm zökkenti ki őket a nehéz valóság hétköznapjaiból.  

Most nem az élvezetek hajhászásáról van szó, mert a dolgok jól mennének, hanem arról, hogy egy pillanatra elfelejtsék a valóság nyomorúságát. Legalábbis aki helyi valutában kapja fizetését és nincs külföldön élő rokona. Aki pedig külföldi valutában keres, kiskirálynak érezheti magát.

Nemrég még Bejrútban a nappal és az éjszaka egybefolyt, a város 24 órán át pezsgett. Bejrút éjszakai élete egyedülálló jelenség volt. A partik reggelig tartottak, és nehéz volt választani a stílusos tetőtéri bárok közül.

Majd amikor Bejrút újra elfoglalja pozícióját a Közel-Kelet éjszakai életének központjaként, majd akkor mondhatjuk, hogy Libanon ismét talpra állt.