Libanon, egy ország túlélő üzemmódban

2021 októberében jártam Libanonban, a kis közel-keleti országban és vegyes érzelmekkel jöttem haza. Sajnáltam, hálás és dühös voltam, és csodáltam a libanoni embereket.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy miért utaztam egy „bukott államnak” tekintett országba, ahelyett, hogy valami kellemesebb úticélt választottam volna a világjárvány utáni első utamnak, amiről másfél éve álmodoztam.

Mert tudom, hogy ez egy gyönyörű ország. A kozmopolita Bejrút mellett számos tengerparti város, drúz vagy keresztény hegyi falvak, ókori emlékek, cédrus erdők mind megtalálhatók itt. Egyébként is nagy rajongója vagyok a Közel-Keletnek. Tisztában voltam a jelenlegi nehéz gazdasági helyzettel, de nem csak a média szűrőjén keresztül, hanem első kézből akartam tapasztalatot szerezni.

Az ország a világtörténelem egyik legsúlyosabb gazdasági válságát éli át, ahol a felső rétegen kívül mindenki számára élhetetlenné vált Libanon. A középosztály eltűnt, maradt az elit meg a szegények. Egy nemrég viszonylag jómódú országban ma a lakosság 80-90%-a szegénységben él.

Amit Libanonról tudni kell

Most kisgyerekek koldulnak az utcán, és anyák állnak a szupermarketek előtt, hátha valakitől kapnak pénzt vagy ételt.

“Még soha nem láttam családokat, akik a szemetesben kerestek élelmet.” – mondta a barátom Libanonban.

A válság fő oka az országot évtizedeken át lelkiismeret-furdalás nélkül rossszul irányító korrupt szektariánus kormányzás. A bankszektortól túlzottan függő, torz gazdasági szerkezetű ország egy halálra ítélt illúzió volt.

Az elmúlt két évben a libanoni valuta több, mint 90%-kal leértékelődött, ami azt jelenti, hogy ha valaki ugyanúgy dolgozik, mint korábban, akkor dollárban 90%-kal kevesebbet ér a pénze. Az átlagfizetés optimista becslések mellett is 50-100 dollár körül mozog. Az ország torz gazdasági szerkezete miatt szinte mindent importálnia kellett, ami megsokszorozta az alapvető kényelmi szolgáltatások árát.

A libanoni emberek már nem tudták csendben továbbnézni, hogy a kormány megfosztja őket a jövőjüktől. Ráadásul a kormány befagyasztotta a bankbetéteket, lehetetlenné téve az emberek számára, hogy hozzáférjenek megtakarításaikhoz, amelyet valószínűleg örökre elvesztettek.

2019. október 17-én a lakosok elégedetlensége forradalomba torkollott, amikor tömegek gyűltek össze a bejrúti Mártírok terén. Az új generációnak más a gondolkodásmódja, és nem törődik azzal, hogy ki szunnita, síita, keresztény vagy drúz. Nem élték meg a polgárháborút (1975–1990), és most már elegük van a hozzá nem értő és vallási alapon felosztott kormányzásból. A külföldi segélyeken kívül végül csak magukra számíthatnak, hiszen Libanon nem annyira fontos a geopolitikai játszmákban.

A forradalom elült, és amikor a napi nehézségek emésztetették fel az emberek energiáit, a tüntetések is idővel ritkábbak lettek.

Ha a pénzügyi válság nem lett volna elég, 2020. augusztus 4-én Bejrút a Föld egyik legnagyobb, nem nukleáris robbantását szenvedte el, amely végképp az összeomlás szélére sodorta. Sok közeli üzlet és ház még mindig szörnyű állapotban van. Akinek nincsenek jó politikai kapcsolatai, az nem kap anyagi támogatást a felújjításra.

Bejrút az én szememmel képekben

Libanon 5 napos, 7 napos és 10 napos útvonal

Hiány van minden alapvető dologból: áramból, üzemanyagból, gyógyszerből és élelmiszerből. Állami szolgáltatások szinte nem is léteznek. Átlagban naponta 3-4 órán keresztül van központilag áram, (bár ottlétem alatt rekord 24 órás áramszünet volt). A városokat napnyugta után sötétség borítja közvilágítás nélkül, a kórházakat pedig be kell zárni. Hiányoznak az alapvető gyógyszerek, például a fájdalomcsillapítók, és az anyák is kétségbeesetten keresik a tápszert.

Aki teheti külön fizet a privát generátorokért; különben megállna az élet. A luxusszállodákon és a kiváltságos vezetőkön kívül senkinek sincs folyamatos áramellátása. A szálloda érkezéskor tájékoztat, hogy a nap folyamán mikor áll rendelkezésre áram. Soha nem mertem liftbe szállni, mert féltem, hogy ha áramszünet van, bennragadok, mint sokan mások, akik sokemeletes házban laknak. A közlekedési lámpák sem működnek ilyenkor, de ez már csak apró részlet.

Naplemente után az emberek mobiltelefonjuk vaku funkciójával navigálnak a sötét részeken, ahogy én is tettem. Sokan kávézókba mennek dologozni, ahol stabilan van áram és internetkapcsolat.

Mindezek ellenére Bejrút még most is egy kellemes város benyomát kelti trendi bárjaival, kávézóival és éttermeivel az utazó számára.

De a válság miatt Libanon rendkívüli „agyelszívással” néz szembe. A magas színvonalú amerikai egyetemeken végzett többnyelvű szakképzett libanoni munkaerőre nagy a kereslet. Mindenki elmegy, akinek lehetősége van külföldön tanulni vagy dolgozni. A búcsúzkodás a napi élet része.

A 2022 májusi választások hoztak pozitív eredményeket, de egy átütő szerkezeti változás még messzebb van.

Libanoni utamat felidézve azon gondolkodtam, mi volt számomra a legemlékezetesebb. És tudod mi? Nem a táj, az azúrkék tenger vagy Bejrút nyüzsgő éjszakai élete.

Hanem a libanoniak!

Mert még akkor is, amikor a lakosság „túlélési üzemmódban” van, és minden negatív emberi hozzáállás sokkal érthetőbb lenne, leírhatatlan kedvességet, segítőkészséget tapasztaltam. Arra számítottam, hogy a mindennapos küzdelem depresszióssá és barátságtalanná teszi az embereket. Esetleg egy erős valutával érkező külföldi akár negatív érzéseket is kiválthat. Még lelkiismeretfurdalásom is volt a fodrásznál ülve, mert tudtam, hogy ez az átlag havi fizetés negyedét teszi ki, de nekem az otthoni ár egyharmadába került.

Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna.

Libanon meglepően biztonságos (bár a politikai helyzet instabil, ezért követni kell a híreket), az emberek rendkívül segítőkészek és barátságosak voltak, pedig könnyen becsaphattak volna arab tudás nélkül. A szinte nevetségesen alacsony árak miatt valószínűleg egyáltalán nem vettem volna észre.

Sok helyen azonban a borravalót is elutasították. Fölvett valaki mikor hirtelen leszakadt az ég, vagy amikor lekéstem volna az utolsó buszt, hogy visszaérjek a szállásomra. És folytathatnám a felsorolást.

„Ti, turisták, akik most itt vagytok, hősök vagytok” – mondta idegenvezetőnk a bejrúti városnézés után, eloszlatva lelkiismeret-furdalásomat, hogy pusztán azért mert külföldi valutával jöttem, sokkal jobb helyzetben vagyok, mint bárki más.

Még ha nem is a legjobb arcát mutatja most Libanon, nagyon jól éreztem magam és rengeteget adott nekem ez a COVID utáni utazás. Két hét alatt bejártam ennek az apró országnak nagy részét, de még mindig maradt felfedezni való. Libanonban minden megvan ahhoz, hogy tökéletes úticél legyen. Bármikor szívesen visszamegyek és minden amit itt tapasztaltam formálta a gondolkodásom és egy kicsit a részemmé vált.

Jó lenne, ha minnél több turista utazna oda, mert ezzel tényleg lehet segíteni az országnak.