KIS AFGANISZTÁNI KÖRUTAZÁS

Kis Afganisztáni Körutazás – egy ország a hírek mögött

2027. október 23-november 1 (10 nap)

Magyar idegenvezető:

Az út ára: 2450 Euró (nemzetközi repülőjegy nélkül)

Afganisztánról szinte mindenkinek van egy kialakult képe. Háborúk, tálibok, merényletek, burkát viselő nők – az elmúlt évtizedek híradásai szinte teljesen meghatározták, hogyan gondolkodunk az országról. Pedig Afganisztán története jóval régebbi és sokkal összetettebb ennél. Ezen az úton olyan helyeken járunk, ahol egykor buddhista szerzetesek éltek, ahol Nagy Sándor seregei vonultak át, ahol a Selyemút kereskedői találkoztak, ahonnan hatalmas birodalmakat irányítottak, és ahol a perzsa kultúra költői, tudósai és művészei alkottak. De Afganisztán megismerése nem állhat meg a műemlékeknél. Bazárokba megyünk, helyi emberekkel találkozunk, oktatási és lehetőség szerint női kezdeményezéseket keresünk fel, megkóstoljuk a helyi ételeket, és megpróbálunk betekinteni a hétköznapokba, mert sokszor nem a legnagyobb műemlékek jelentik a legmaradandóbb élményeket, hanem azok a találkozások, amelyekből egy ország valódi arca kirajzolódik.

Vélemények

Útvonal Röviden

1. nap: Indulás Budapestről

2.nap: Érkezés Kabulba, látogatás Kabulban

3.nap: Utazás Bamijánba, Bamiján

4.nap: Band-e Amir, Bamiján

5.nap: utazás Mazar-e Serifbe a Salang-hágón keresztül, Takht-e Rostam

6.nap: Maza- e Serif, Balkh

7.nap: Repülés Kabulba, látogatás Kabulban

8.nap: Istalif, Panjshir völgy

9.nap: Kirándulás Gazniba, Kabul

10.nap: Repülés haza

Részletes Útvonal

1. nap: indulás Budapestről

Indulás Budapestről este 20:30-kor, isztambuli átszállással Kabulba. Az átszállási idő Isztambulban 1 óra 30 perc. Érkezés Kabulba másnap reggel 7:20-kor.

2. nap: Kabul: a romok és újjászületések városa

Reggel érkezünk Kabulba, majd megkezdjük az ismerkedést Afganisztán fővárosával.

Kabul engem már az első látogatásom alkalmával meglepett. Sokkal kevésbé kaotikus, mint amire számítottam, sőt bizonyos értelemben kifejezetten emberléptékű. A várost hegyek tagolják kisebb részekre, így egy-egy hegygerincen átkelve mindig Kabul újabb szelete tárul elénk. A magasból pedig meglepően zöldnek látszik a számtalan kertnek, parknak és belső udvarnak köszönhetően.

Kilátás Kabulra

Kabul

Kabul
Kabul

Felkeressük a legendás Intercontinental Hotelt is – amely Kabul modern történelmének egyik különleges szemtanúja. Az 1969-ben megnyílt szálloda még Zahir Shah király modernizálódó Afganisztánjának szimbóluma volt. Diplomaták, újságírók, üzletemberek és utazók fordultak meg itt, miközben Afganisztán a legendás „Hippie Trail“ egyik állomása volt. Az Intercontinental azóta túlélte a királyság bukását, a kommunista hatalomátvételt, a szovjet megszállást, a polgárháborút, két tálib korszakot és több fegyveres támadást. Kevés épület mesél ennyire szemléletesen Afganisztán elmúlt fél évszázadáról.

Kabul:Hotel Intercontinental
Kabul: Hotel Intercontinental

Felmegyünk Kabul egyik kilátópontjára, ahonnan jól látszik a hegyek közé szorított város szerkezete.

Felkeressük a kék csempékkel borított Sakhi-szentélyt, Kabul egyik legfontosabb síita vallási helyét, majd az Afganisztáni Nemzeti Múzeumban áttekintjük az ország történelmét. Afganisztán évezredeken keresztül civilizációk találkozási pontja volt: perzsák, görögök, buddhisták, közép-ázsiai hódítók és mogulok egyaránt nyomot hagytak rajta.

Sakhi-szentély
Sakhi-szentély

Kívülről látjuk a Darul Aman-palotát is. Amanullah király az 1920-as években modern, európai mintára fejlődő Afganisztánról álmodott, a palota pedig ennek az ambiciózus modernizációs kísérletnek lett a jelképe. Később a háborúk során rommá lőtték, majd évtizedekkel később újjáépítették – mintha maga az épület is Kabul történetét mesélné.

Sétálunk Bábur kertjében, ahol a Mogul Birodalom alapítójának sírját találjuk. Bábur annyira szerette Kabult, hogy bár birodalmának központja később Indiába került, végakarata szerint itt temették el.

Kabul: madárpiac
Kabul: madárpiac

A nap végén Kabul bazárjában és a különleges madárpiacon sétálunk. A paloták és múzeumok után itt már a mai Kabul hétköznapi életével találkozunk.

Éjszaka Kabulban

3.nap: Utazás Bamijánba, Bamiján

Ha egyetlen helyet kellene választanom Afganisztánból, ahová bármikor visszatérnék, az Bámiján lenne. Kopár, barnás-vörös hegyek, széles völgyek, zöld földek és egy mindent átható nyugalom. Bámiján teljesen más arcát mutatja Afganisztánnak, mint amit az előző napokban láttunk.

Band e Amir
Band-e Amir tavak
Band-e Amir
Band e Amir

Korán reggel indulunk Band-e Amir felé, Afganisztán egyik legkülönlegesebb természeti csodájához. A tavak fotókon is gyönyörűek, de a valóság még annál is sokkal szebb. A türkiz, kobaltkék és zafír árnyalatú víz szinte valószerűtlenül hat a kopár hegyek között. A tavak évezredek alatt alakultak ki, amikor az ásványi anyagokban gazdag víz természetes mésztufagátakat épített. A környéken 2–3 órás túrát teszünk, hogy ne csak néhány kilátópontból, hanem gyalogosan is megtapasztaljuk ezt a különleges tájat.

Bámiján ugyanakkor számomra az a hely is volt, ahol turistaként talán a legerősebben szembesültem a nőket érintő korlátozásokkal. A Band-e Amir látogatására vonatkozó szabályok változhatnak, ezért programunkat mindig az aktuális helyi lehetőségekhez igazítjuk.

Visszatérve Bámijánba másfél évezredet utazunk vissza az időben. A völgy egykor a Selyemút egyik fontos buddhista központja volt. India, Kína és Közép-Ázsia kereskedői, zarándokai és szerzetesei találkoztak itt.

Ennek legismertebb emlékei a sziklafal hatalmas Buddha-fülkéi, amelyekben egykor 55 és 38 méter magas Buddha-szobrok álltak. A tálibok 2001-ben felrobbantották őket. Ma már csak az üres fülkék maradtak – talán éppen a hiányuk teszi olyan megrendítővé a látványt.

Bamiján Buddha szobrok üres fülkéi

Felkeressük Shahr-e Gholgholát, a „Sikolyok Városát”, amelyet a mongol hódítás pusztított el, majd a vörös sziklákra épült Shahr-e Zohak, vagyis a „Vörös Város” romjait.

Ellátogatunk a gyönyörű Sárkány-völgybe is, amelyhez Ali és egy legendás sárkány története kapcsolódik.

Shahr-e Gholgholá
Shahr-e Gholghola (Sikolyok Városa)
Vörös Város
Vörös Város
Vörös Város
Vörös Város
Sárkány-völgy
Sárkány-völgy

Bámiján azonban nemcsak buddhista múltjáról híres. Ez a hazarák földje, Afganisztán egyik legtöbbet szenvedett közösségéé. Történelmük során súlyos üldöztetés és diszkrimináció érte őket, ugyanakkor az oktatás és korábban a nők társadalmi részvétele is különösen fontos szerepet kapott közösségeikben.

Kevesen tudják, hogy Bámiján egy időben Afganisztán szabadtéri sportéletének központja is volt. Itt rendezték az Afganisztáni Maratont, ahol nők és férfiak együtt indulhattak, és itt született meg az ország modern sísportja is. A 2010-es években egyre több afgán lány és nő vett részt ezekben a sportokban, mígnem a 2021-es hatalomváltás ezt a fejlődést is megszakította.

Talán éppen ezért van annyira nagy hatással Bámiján a látogatóra. Egyetlen helyen találkozik Afganisztán buddhista múltja, lenyűgöző természeti szépsége, a hazarák története és a mai ország minden ellentmondása.

5. nap: utazás Mazar-e Serifbe a Salang-hágón keresztül, Takht e Rostam

Korán reggel indulunk, mert hosszú út vár ránk Afganisztán északi része, Mazar-e Sharif felé. Ez ismét olyan nap lesz, amikor nem csupán a célállomás számít: maga az út is az utazás egyik legérdekesebb része.

Bámijánt elhagyva még sokáig a Hindukus zord hegyvidéki világában haladunk. Kopár hegyoldalak, széles völgyek, apró falvak és a folyók mentén megbújó zöld földek váltják egymást. Ezen a vidéken különösen jól látszik, mennyire meghatározza a hegyvidéki környezet az itt élők mindennapjait: a települések gyakran a vízfolyások mellé épültek, a megművelhető föld pedig keskeny zöld szigetként jelenik meg a barna hegyek között.

Ez Afganisztánnak az a része, amelyet a legtöbb külföldi utazó soha nem lát. Hosszú órákon keresztül kisebb településeken és vidéki tájakon haladunk át, így az út közben a falusi Afganisztán mindennapjaiból is kapunk egy kis ízelítőt. Időnként pásztorokkal, állatcsordákkal, út menti piacokkal és egyszerű teaházakkal találkozhatunk.

Nagy Afganisztáni Körutazás
2027.10.23 -11.01
(12 nap)
Ár:
2450 euró (+ repülőjegy)

Ahogy észak felé haladunk, lassan a táj és az emberek világa is megváltozik. Magunk mögött hagyjuk Bámiján hazarák lakta magasföldjét, és közeledünk az északi síkságokhoz, ahol Afganisztán etnikai és kulturális sokszínűsége ismét más formában jelenik meg. Tádzsik, üzbég, türkmén és pastu közösségek egyaránt élnek az ország északi részén, amely történelmileg már szorosan kapcsolódott Közép-Ázsia világához.

Útközben megállunk Takht-e Rostamnál, Afganisztán egyik legkülönlegesebb buddhista régészeti helyszínénél, Samangan közelében.

A helyszín első pillantásra talán nem olyan monumentális, mint Bámiján hatalmas Buddha-fülkéi, mégis egészen különleges. A legtöbb buddhista sztúpával ellentétben az itt található sztúpát nem kövekből építették felfelé, hanem felülről lefelé, egyetlen sziklatömbből faragták ki. A központi sztúpát sziklába vájt kolostori helyiségek, folyosók és cellák veszik körül, ahol egykor buddhista szerzetesek éltek és imádkoztak.

Takht-e Rostam valószínűleg az első évszázadok buddhista világához kapcsolódott, amikor a mai Afganisztán északi területei fontos állomásai voltak az India, Közép-Ázsia és Kína között húzódó kereskedelmi és kulturális útvonalaknak. A kereskedőkkel együtt vallási tanok, művészeti stílusok és eszmék is utaztak, és Afganisztán évszázadokon keresztül ennek a találkozásnak az egyik fontos helyszíne volt.

Takht-e Rostam ezért számomra jól példázza azt, ami Afganisztán történetét annyira érdekessé teszi: ugyanazon a helyen találkozik a buddhista múlt, a Selyemút világa és a későbbi perzsa-iszlám kultúra.

Samangantól továbbhaladva fokozatosan magunk mögött hagyjuk a magas hegyeket. A táj egyre nyitottabbá válik, és megérkezünk Észak-Afganisztán szélesebb, termékenyebb síkságaira. Ez már az ókori Baktria vidéke, amely egykor Közép-Ázsia egyik leggazdagabb és legfontosabb kulturális térsége volt.

Mazar-e Sharif
Mazar-e Sharif
A jól ismert bolani utcai étel (street food)

Az esti órákban érkezünk Mazar-e Sharifba. A város egészen más hangulatot áraszt majd, mint Bámiján: nyüzsgőbb, kereskedővárosiasabb és kulturálisan már erősen Közép-Ázsia felé tekint.

Vacsorával és pihenéssel zárjuk a hosszú napot, másnap pedig Mazar-e Sharif és az egykori Baktria legendás központja, Balkh felfedezésével folytatjuk utunkat.

6. nap: Balkh és Mazar-e Sharif

Reggel a mindössze húsz kilométerre fekvő Balkhba indulunk.

Ma egy nyugodt, poros kisvárost látunk, nehéz azonban elképzelni, hogy egykor Közép-Ázsia egyik legjelentősebb települése volt. Olyan fontosnak tartották, hogy évszázadokon keresztül egyszerűen „a városok anyjának” nevezték. Az ókori Baktria egyik központjában járunk. Perzsa, görög, buddhista és muszlim kultúrák követték egymást, miközben a Selyemút kereskedői távoli vidékeket kapcsoltak össze.

Sétálunk az egykori város falainál, felkeressük a Bala Hissar maradványait, és megismerjük a Nagy Sándorhoz és a baktriai Roxanához kötődő történeteket.

Balkh régi városfalai
Balkh régi városfalai
Balkh, hinta a semmi közepén

Meglátogatjuk a türkiz csempékkel díszített Khoja Abu Nasr Parsa-szentélyt, majd Rabia Balkhi sírját.

Rabiát a perzsa irodalom egyik első ismert női költőjeként tartják számon. Tragikus szerelmi története miatt sok afgán nő számára a szabadság és az önrendelkezés jelképévé vált, sírjánál ma is gyakran fiatal nők róják le tiszteletüket.

Balkh
Balkh
"Zöld mecset"
“Zöld mecset” Balkh

Felkeressük a Noh Gombad mecsetet, amely Közép-Ázsia legkorábbi fennmaradt iszlám építészeti emlékei közé tartozik.

Balkh vallástörténete azonban még régebbre nyúlik vissza. A térséget a zoroasztrianizmus hagyományával is kapcsolatba hozzák, később pedig a buddhizmus egyik fontos közép-ázsiai központja alakult ki itt. Kínai zarándokok feljegyzései egykor virágzó kolostorokról és szerzetesek sokaságáról mesélnek.

A térséghez kapcsolódik Dzsalál ad-Dín Rúmi, a világ egyik legismertebb szúfi költőjének családi története is.

Balkh
Balkh
Afganisztán híres dinnyéje
Afganisztán híres dinnyéje
Balkh
Balkh
Rúmi állítólagos háza
Rúmi állítólagos háza
Noh-Gonbad mecset
Noh Gombad mecset

Délután visszatérünk Mazar-e Sharifba.

A város története egy legendával kezdődik. A hagyomány szerint a 12. században vallási vezetők álmukban megtudták, hogy Ali, Mohamed próféta veje és unokatestvére ezen a helyen nyugszik. Sírja fölé szentélyt emeltek, amely köré idővel egy egész város nőtt. Az iszlám világban ugyanakkor általában az iraki Najafot tekintik Ali nyughelyének.

A Hazrat Ali-szentély, vagy ahogyan gyakran nevezik, a Kék mecset, ma Afganisztán egyik legszebb épülete. Homlokzatát, kupoláit és minaretjeit kék, türkiz, fehér és sárga mázas csempék borítják, amelyek színe a nap járásával szinte folyamatosan változik.

Mazar-e Sharif: Kék mecset
Mazar-e Sharif: Kék mecset
Mazar-e Sharif: Kék mecset
Mazar-e Sharif: Kék mecset

Mazar-e Sharif: Kék mecset
Mazar-e Sharif: Kék mecset

A hatalmas udvaron fehér galambok százai élnek. A helyi legenda szerint minden galamb, amely negyven napot tölt a szentély körül, teljesen kifehéredik.

A környék bazárjában találkozhatunk Afganisztán egyik különös kézműves hagyományával is: az úgynevezett háborús szőnyegekkel, amelyeken a hagyományos motívumok közé tankok, helikopterek és fegyverek kerültek.

Mazar évszázadokon keresztül a Nowruz, a perzsa újév egyik legfontosabb afgán ünnepi központja volt. A nagyszabású hivatalos ünnepségek ma már nem részei a város életének, a több ezer éves hagyomány azonban a családok körében tovább él.

És ha már Mazarban járunk, természetesen megkóstoljuk a város híres Sheer Yakh fagylaltját is.

Sheer yakh: híres afgán fagylalt
Sheer yakh: híres afgán fagylalt
Háborús szőnyegek
Háborús szőnyegek

Én itt kóstoltam meg a bolbola nevű csicseriborsós utcai ételt is. Egy műanyag széken ülve ettem, miközben az árus már készítette nekem a következő adagot – pedig nem is kértem. A végén pedig alig akarta elfogadni a pénzt. Apró gesztus, mégis pontosan az ilyen pillanatok azok, amelyek egy utazás után örökre megma

7.nap: Repülés Kabulba, látogatás Kabulban

Reggel repülővel visszatérünk Kabulba.

Utolsó napunkat szándékosan nem töltjük tele újabb történelmi műemlékekkel. Az elmúlt napok során buddhista emlékeket, mecseteket, erődöket, palotákat és ősi városokat láttunk. Most ismét azok felé fordulunk, akik a mai Afganisztánban élnek.

Kettéosztjuk a csoportot és lehetőség szerint helyi nőkkel és női kezdeményezésekkel találkozunk. Többek között ellátogatunk egy női galériába, illetve női kávézóba.

Női művészeti galéria Kabulban
Női művészeti galéria Kabulban
Női művészeti galéria Kabulban
Női művészeti galéria Kabulban

Az afgán nők helyzetéről rengeteget hallunk Európában, de többnyire mások beszélnek helyettük. Engem sokkal inkább az egyéni történetek érdekelnek: mit tanult egy fiatal nő, milyen tervei voltak, hogyan változott meg az élete 2021 után, és hogyan próbál boldogulni a jelenlegi korlátozások között.

Felkeressük Stein Aurél magyar származású Kelet-kutató sírját a kabuli brit temetőben, majd a legendás Chicken Streeten sétálunk.

Az utca az 1960–70-es években vált híressé, amikor Afganisztán a Hippie Trail egyik legizgalmasabb állomása volt. Európai és amerikai fiatalok ezrei érkeztek Kabulba Isztambulon és Teheránon keresztül India és Nepál felé tartva. A Chicken Street üzleteiben szőnyegeket, drágaköveket, ékszereket és kézműves tárgyakat vásároltak.

Amikor én itt sétáltam, a régi Kabul nyomai mellett nagyon gyorsan megjelent a mai Afganisztán valósága is. Kisgyerekek jöttek oda hozzám ételt kérni. Ha vettem valamit egyiküknek, pillanatok alatt többen gyűltek körém. Nem sokkal később egy burkát viselő nő lépett oda hozzám, és arra kért, vegyek neki egy kendőt.

Stein Aurél sírja Kabulban
Stein Aurél sírja Kabulban
Stein Aurél sírja Kabulban
Stein Aurél sírja Kabulban

Talán éppen Kabul mutatja meg a legjobban, mennyi különböző Afganisztán létezik egyszerre. Ugyanaz a város volt a Selyemút fontos állomása, Bábur szeretett városa, a Hippie Trail legendás megállója, majd a szovjet megszállás és a

8.nap: Istalif és a Panjshir-völgy: Afganisztán egy másik arca

Ma elhagyjuk Kabult, és az ország egyik legszebb hegyvidéki térsége felé indulunk.

Elsőként Istalifot keressük fel, amely évszázadok óta kézművességéről, különösen jellegzetes kerámiáiról ismert. A hegyek között fekvő település már a 19. században kedvelt kirándulóhely volt, és egészen más, nyugodtabb arcát mutatja a Kabul környéki Afganisztánnak.

Panjshir völgy

Panjshir völgy
Panjshir völgy

Ezután a legendás Panjshir-völgybe indulunk. A magas hegyek közé szorított keskeny völgy Afganisztán közelmúltjának egyik legfontosabb helyszíne. Természetes erődítményként évszázadokon keresztül nehéz volt ellenőrzés alatt tartani, a szovjet–afgán háború idején pedig az afgán ellenállás egyik központjává vált.

A völgy neve elválaszthatatlan Ahmad Shah Massoud, a „Pandzsír Oroszlánjának” történetétől. Massoud mudzsahed parancsnokként a szovjet hadsereg ellen harcolt, majd később a tálibok egyik legfontosabb ellenfelévé vált. 2001. szeptember 9-én merényletben ölték meg, mindössze két nappal az Egyesült Államokat ért szeptember 11-i támadások előtt.

Felkeressük a hozzá kapcsolódó emlékhelyeket, miközben maga a völgy is az út egyik legszebb természeti élményét nyújtja: meredek sziklafalak, zöld földek, apró falvak és a hegyek között futó Pandzsír folyó kísérnek bennünket.

Este visszatérünk Kabulba.

9.nap: Kirándulás Gazniba, Kabul

Reggel Gazni irányába indulunk. A mai Gazni csendes vidéki város benyomását kelti. Nehéz volt elképzelni, hogy ezer évvel korábban innen irányították korának egyik leghatalmasabb muszlim birodalmát.

Mahmud ghaznavida szultán idején a Ghaznavida Birodalom hatalma a Kaszpi-tenger térségétől Észak-Indiáig terjedt. A hadjáratokból érkező gazdagság Ghaznit a kor egyik kulturális központjává tette, ahol paloták, mecsetek és könyvtárak épültek, az udvarban pedig olyan tudósok és költők fordultak meg, mint al-Bírúni és Firdauszí.

Az egykori dicsőségből ma jóval kevesebb látható. Felkeressük Ghazni hatalmas erődjét, valamint a két gazdagon díszített 12. századi minaretet, amelyek a város fénykorának legszebb fennmaradt emlékei közé tartoznak.

Kilátás Gazni erődjéből
Kilátás Gazni erődjéből
Kilátás Gazni erődjéből
Kilátás Gazni erődjéből
Gazni minaretje
Gazni minaretje
Gazni erődje
Gazni erődje
Gazni
Gazni

Sétálunk az óvárosban, majd ellátogatunk egy rászoruló fiúkat és lányokat támogató oktatási intézménybe. Az ilyen találkozások fontos részei ennek az utazásnak. Egy országot nemcsak abból ismerhetünk meg, amit évszázadokkal ezelőtt építettek, hanem azokból az emberekből is, akik ma élnek benne, tanulnak, dolgoznak és próbálják alakítani a jövőjüket.

A nap hátralévő részében visszatérünk Kabulba, ahol felkeressük az OMAR Taposóakna-múzeumot. A múzeum a több évtizedes háborúk egyik máig jelen lévő örökségét mutatja be: a taposóaknákat és a fel nem robbant lőszereket, amelyek még ma is veszélyt jelentenek a lakosságra.

Nagy Afganisztáni Körutazás
2027.10.23 -11.01
(12 nap)
Ár:
2450 euró (+ repülőjegy)

Különösen megrázó látni azokat a robbanószerkezeteket, amelyek áldozatai között sok gyerek is van, akik nem ismerik fel a veszélyes tárgyakat. A múzeum azonban nemcsak a múltról szól: fontos szerepet játszik az oktatásban és a megelőzésben is. Gyerekcsoportokat fogadnak, akiknek megtanítják, hogyan ismerhetik fel és kerülhetik el a veszélyes tárgyakat, a sérülést szenvedetteknek pedig abban is igyekeznek segíteni, hogy a tragédia után újra teljes életet élhessenek.

Amikor itt jártam, a vezetett látogatás végén egy rövid filmet is levetítettek. Bevallom, elszorult a torkom. Nem könnyű hely, de sokat segít megérteni, milyen következményei vannak évtizedek háborúinak a hétköznapi emberek életére még jóval azután is, hogy a harcok véget értek.

10.nap: Repülés haza

Indulás reggel 8:50-kor Kabulból a Turkish Airlines légitársasággal isztambuli átszállással Budapestre. Érkezés Budapestre 19:35-kor. (átszállási idő 5 óra 40 perc)

Mit tartalmaz az ár?

  • Transzfer a kabuli reptérről érkezéskor és hazainduláskor 
  • Közlekedés kisbuszokkal
  • 8 éjszaka szállást
  • Helyi angol nyelvű afganisztáni és magyar nyelvű idegenvezetők
  • Reggeli és ebéd vagy vacsora az út teljes időtartama alatt (ital nélkül)
  • Belépők a nevezetességekhez
  • A programban szereplő belső járatok
  • A látnivalókhoz szükséges hivatalos engedélyek

Mit nem tartalmaz az ár?

  • nemzetközi repülőjárat (Turkish Airlines kb. 1000 EUR)
  • utasbiztosítás (kb. 90 EUR)
  • borravaló (sofőrnek, idegenvezetőnek) – kb. 60 USD
  • Egyágyas felár (250 EUR)
  • vízum: 125 USD

Kabul: Park Star hotel

Bamiján: Gholghola hotel

Mazar-e Sharif: Roshan Plaza hotell

Kanadahar: Rahat hotel

A szállások az egyes városokban elérhető legjobbak, de ne felejtsük, hogy Afganisztánban vagyunk, ahol az áramkimaradás rendszeresen előfordul, a nehéz gazdasági helyzet miatt pedig a karbantartás is kihívást jelent. Megfelelő szállások lesznek, de nem szabad európai színvonalat elvárni.

Afganisztán a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium besorolása szerint jelenleg utazásra nem javasolt ország. Ugyanakkor a tálibok 2021-es hatalomátvétele óta a korábbi háborús időszakhoz képest sokat javult a biztonsági helyzet: jelentősen visszaesett a fegyveres összecsapások száma, és az ország számos részén ma már lehetséges az utazás. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Afganisztán kockázatmentes úti cél lenne. Továbbra is előfordulhatnak terrortámadások, biztonsági incidensek és váratlan hatósági intézkedések, a helyzet pedig gyorsan változhat.

Az útvonalat személyesen is végigjártam nőként, nagyrészt tömegközlekedéssel utazva az országban. Több alkalommal este is egyedül sétáltam a városokban, és személy szerint egyszer sem éreztem magam veszélyben. Ez természetesen egyéni tapasztalat, és nem jelenti azt, hogy az utazás kockázatmentes.

Az utazás előtt és annak teljes időtartama alatt folyamatosan figyelemmel kísérjük az aktuális eseményeket és a biztonsági helyzet változásait. Az utat tapasztalt helyi utazási irodával és helyi kísérőkkel együttműködve bonyolítjuk le, akik jól ismerik az egyes térségek aktuális viszonyait. Amennyiben a helyzet indokolja, a programot vagy az útvonalat módosítjuk. Fontos ugyanakkor tisztában lenni azzal, hogy Afganisztánba utazni a megszokott turisztikai célpontokhoz képest fokozott kockázattal jár, amelyet teljes mértékben kizárni nem lehet.

Az Afganisztánba történő beutazás az új elektronikus vízumrendszer bevezetésével lényegesen egyszerűbbé vált. A turista e-vízumot már online lehet igényelni, így nincs szükség arra, hogy a vízumért személyesen afgán nagykövetségre vagy konzulátusra utazzunk. A kérelmet és a szükséges dokumentumokat elektronikusan kell benyújtani, a jóváhagyott vízumot pedig szintén elektronikusan kapjuk meg. Tapasztalataink szerint az ügyintézés jelenleg általában néhány napot, esetenként körülbelül egy hetet vesz igénybe, ezért a korábbiaknál jóval egyszerűbbé vált az afganisztáni beutazás. A vízum ügyintézését mi végezzük.

Május első felében alapvetően kellemes, tavaszias–nyárias időre számíthatunk, de az út során nagy hőmérséklet-különbségek lehetnek. Kabulban, Herátban, Kandahárban és Mazar-e Sharifban napközben általában 20–30 °C körüli, kellemesen meleg idő várható, erős napsütéssel, estére azonban lehűlhet a levegő. Bamjánban, ahol 2500 méter körüli magasságban leszünk, jóval hűvösebb lehet, különösen reggel és este, amikor akár 5 °C körüli hőmérsékletre is számíthatunk. Egy-egy esős nap vagy zápor is előfordulhat.

Afganisztánban természetesen visszafogottan kell öltözködnünk, de ez nem jelenti azt, hogy a nőknek teljes testet és arcot eltakaró burkát kell viselniük, ahogy azt sokan elképzelik. A fejünket kendővel el kell takarni, de a legtöbb helyen nem jelent problémát, ha néhány hajtincs kilátszik. Mecsetekben, szent helyeken és konzervatívabb városokban azonban ennél szigorúbb öltözködésre kell számítani.

Nőknek a legpraktikusabb viselet egy bővebb hosszúnadrág és egy legalább combközépig érő, bő szabású, hosszú ujjú tunika. Másik lehetőség, hogy az otthonról hozott ruháink fölé egy helyben vásárolt abayát veszünk fel. Az út első napján Kabulban közösen elmegyünk ruhát vásárolni. A helyi ruhák felpróbálása és későbbi viselése önmagában is érdekes élmény, ráadásul így biztosak lehetünk benne, hogy az afgán szokásoknak megfelelően vagyunk felöltözve – és közben egy kicsit úgy is, mint a helyiek.

A férfiak dolga ebből a szempontból egyszerűbb: számukra hosszú nadrág és rövid ujjú póló vagy ing megfelelő viselet. Rövidnadrágot és ujjatlan felsőt azonban férfiaknak sem ajánlott viselni. Nekik is praktikus kipróbálni a hagyományos afgán férfiviseletet, a shalwar kameezt is, amelyet helyben könnyen be lehet szerezni és a melegben a legkényelmesebb vilselet.

Afganisztánban több ezer év történelmének emlékei között utazunk. Látjuk Mazar-e Sharif híres Kék Mecsetét, Herát gyönyörű Jami Masjidját, régi mauzóleumokat és zarándokhelyeket, erődöket, minareteket és bazárokat. Felkeressük a buddhista múlt emlékeit, köztük a bámijáni Buddha-szobrok hatalmas sziklafülkéit, Kabulban pedig ellátogatunk Stein Aurél sírjához is, amely nekünk, magyaroknak különösen érdekes helyszín.

És ott vannak a tájak. Band-e Amir hihetetlenül kék tavai számomra Afganisztán egyik legszebb helyét jelentették, de az egész út során folyamatosan változik körülöttünk a táj: kopár hegyek, termékeny völgyek, sivatagos vidékek és magashegységek váltják egymást.

Számomra azonban Afganisztánban a találkozások legalább annyira emlékezetesek voltak, mint a látnivalók. Az út során szeretném, ha nektek is lenne lehetőségetek közvetlenül beszélgetni helyiekkel, afgán nőkkel, megismerni személyes történeteket és sorsokat, és egy kicsit közelebbről látni, hogyan élnek ma az emberek ebben az országban. Különösen nagy élmény megtapasztalni azt a vendégszeretetet és nyitottságot, amellyel egy ennyire nehéz gazdasági helyzetben lévő országban fogadják az idegent.

Nem szeretném megszépíteni Afganisztánt, és azt sem állítani, hogy nincsenek súlyos problémái. A nőket érintő korlátozások, a szegénység és az ország elmúlt évtizedeinek következményei ezen az úton is velünk lesznek.

De szeretném megmutatni azt az Afganisztánt is, amely szinte teljesen elveszik a róla szóló hírek mögött.

Azt hiszem, ez egy olyan út lesz, amely után sok mindent másképp látunk majd, és amelynek élményei örökre velünk maradnak.

Ha a meghirdetett csoportos utak időpontja nem megfelelő vagy egyénileg, barátokkal utaznál inkább szívesen, akkor is tudok segíteni a program összeállításában, közlekedés, helyi idegenvezetés leszervezésében. Vedd fel velem a kapcsolatot!

BLOG